Cikksorozatunk korábbi részeiben áttekintettük a nitrogénes légkörben végzett forrasztás előnyeit, valamint hogy milyen módon állhat rendelkezésükre a nitrogén a forrasztó munkahelyen. Itt felvéve a fonalat, feltételezzük, hogy eljutott a nitrogén a munkahelyre.
Innen még, ahhoz, hogy nitrogénes légkörben tudjunk forrasztani, el kell juttatni a nitrogént a forrasztási pontra, méghozzá a megfelelő mennyiségben. A hullámforrasztó vagy az újraömlesztő kemence esetén egy többé-kevésbé zárt vagy lezárható teret kell enyhén túlnyomásos nitrogénnel feltölteni, a páka mozgásterét viszont bonyolult és kényelmetlen lenne lezárni, így csak a pákacsúcs köré folyamatosan áramoltatott gázzal tudjuk a megfelelő légkört kialakítani. Ezzel elérkeztünk a folyamat legkényesebb eleméhez: el kell érnünk, hogy minden pillanatban a kellő mennyiségű nitrogén jusson a pákacsúcs köré, olyan módon, hogy megfelelően kiszorítsa az oxigént a forrasztás területéről.
A forrasztási ponttól kiindulva, ehhez elsőként egy speciálisan kialakított pákára lesz szükségünk, amely a belsejében kialakított járatok segítségével, egyenletes eloszlásban a pákacsúcs köré irányítja a nitrogén áramlását. A páka kialakításában két szempontot kell figyelembe venni:
- A belső járatok a fűtőbetét mellett vezessék el a gázt, biztosítva annak előmelegítését. Ha más úton, hideg nitrogént áramoltatnánk közvetlenül a forrasztási pontra, annak hűtő hatása drasztikusan lerontaná a hegy fűtésének hatásfokát.
- A nitrogén a pákacsúcshoz minél közelebb kerüljön kibocsátásra, több ponton keresztül, egyenletesen elosztva, hogy valóban a forrasztási ponton alakuljon egy nitrogénben dús (értelemszerűen oxigénben szegény) légkör.
Szemléltetésként a Hakko FM-2026 páka vázlatát közöljük, de mindegyik működőképes páka hasonló alapelvek szerint lett kialakítva.
Mindenképpen figyelembe kell vennünk a páka kiválasztása során, hogy a nitrogén felmelegítése egy bizonyos mértékű többlet-energiát kíván, így olyan forrasztóállomást válasszunk, amely megfelelő teljesítménnyel rendelkezik.
Még egy nagyon gondosan kiválasztott páka mellett is kritikus fontosságú, hogy a megfelelő mennyiségű nitrogén érkezzen a forrasztás helyére. Túl kevés nem biztosítaná a kívánt hatást, túl sok -azaz túl nagy sebességgel áramló – feleslegesen hűtené a rendszert. Ezt a követelményt figyelemben tartva és a pákától továbblépve, elérkeztünk a rendszerünk következő eleméhez, a szabályzóegységhez, amely elengedhetetlen tartozéka minden nitrogénes forrasztórendszernek. Ez egy áramlásmérő és -szabályzó berendezés, amely a gáz egyenletes és szabályozható áramlási sebességét biztosítja. Az ezen beállított áramlási érték a folyamat kritikus paramétere és a kulcsa annak, hogy a nitrogén alkalmazása valóban a kívánt eredményt biztosítsa.
A bemutatott termékekről és megoldásokról a Hakko termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától, a Pro-Forelle Bt-től kérhet részletes tájékoztatást.