Nitrogénes forrasztás 2. – Honnan vegyünk nitrogént?

Sorozatunk első részében áttekintettük a nitrogénes légkörben végzett forrasztás előnyös tulajdonságait. A következő kérdés, amelyet meg kell vizsgálnunk, hogy honnan lesz a forrasztás helyén elegendő nitrogén. Ehhez először is szükségünk lesz magára a nitrogénre.

Ha már más technológiai folyamatoknál – például a hullámforrasztásnál – bevezetésre került a nitrogén alkalmazása, a címben feltett kérdés fel sem merül. Ilyen esetekben már rendelkezünk valamilyen nitrogénforrással és ha annak kapacitásában még vannak tartalékok, akkor csak az elosztó hálózatot kell kibővítenünk a kéziforrasztó munkahelyekig.

Amennyiben más munkafolyamatok nem használnak nitrogént, akkor érdemes megvizsgálni az egyéb rendelkezésre álló lehetőségeket. Természetesen dönthetünk egy központi tartályos, csővezetékes hálózat kiépítése mellett és ebben az esetben a szükséges nitrogént bármelyik erre szakosodott ipari gázszolgáltatótól megvásárolhatjuk, de ne feledkezzünk meg a legkézenfekvőbb lehetőségről sem: a környezeti levegőről, amelynek mintegy négyötöde nitrogén.  Már csak egy megfelelő módszerre van szükségünk, hogy kivonjuk a levegőből a szükséges nitrogént. Ennek leggazdaságosabb módja egy üreges rostmembrán szűrőt alkalmazó nitrogéngenerátor használata.

Üreges rostmembrán szűrő

Üreges rostmembrán szűrő működése (www,grasys.com)

Levegőt átvezetve egy ilyen roston, annak összetevői eltérő módon viselkednek: az oxigén, a széndioxid, a szénmonoxid és a vízpára áthatol a membránon, míg a sokkal lassúbb áthatolóképességű nitrogén, a rost mentén továbbhaladva, elválik az előbbiektől. Ezzel az eljárással kb. 99,9%-os tisztaságig vonhatjuk ki a levegőből a nitrogént. A szűrő működését a fenti ábra szemlélteti. A szükséges levegőáramot a munkahelyi sűrített-levegőhálózat vagy egy kompresszor szolgáltatja. A membránszűrő védelmében ajánlott az abba bevezetett levegő előzetes szűrése, amely megtisztítja azt portól és egyéb szennyeződésektől, valamint a túl sok vízpárától.

Az ilyen rendszerű nitrogéngenerátorok bekerültek számos forrasztástechnikai gyártó kínálatába, amelyek kifejezetten a kézi forrasztóállomásaik igényeihez méretezett berendezéseket ajánlanak. Jó példa erre a HAKKO FX-780, amely segítségével akár a belépő szintű FX-888D-vel is végezhetünk nitrogénes forrasztást.

Hakko FX-780

HAKKO FX-780 nitrogéngenerátor

Az ismertetett termékekről a magyarországi forgalmazótól, a Pro-Forelle Bt.-től kérhet részletes felvilágosítást.

2 thoughts on “Nitrogénes forrasztás 2. – Honnan vegyünk nitrogént?

  1. Visszajelzés: Nitrogénes forrasztás 1. – Miért forrasszunk nitrogénnel? | Minden ami forrasztástechnika

  2. Visszajelzés: Nitrogénes forrasztás 3. – Megfelelő mennyiség a megfelelő helyen | Minden ami forrasztástechnika

Hozzászólások lezárva.